A növénytan professzorom válasz helyett csak felhúzná a szemöldökét, és kimérten azt kérdezné: „Arra gondol a Kolléga, aminek a virágtakarója lila színű? Hiszen, ha jól tudom, sok minden van még abban a virágban.” – Nagy eséllyel azonban a válaszadók többsége már sorolná is az orgonát, az ibolyát és a levendulát. Aztán némi gondolkodás után jönnének a kevésbé közismert fajok, amiket egy-egy régi túra, vagy a nagymama kertjének emléke segítene felszínre hozni. Ismerjünk meg ezek közül ötöt, a kezdeti felvetésnek megfelelően!
A leánykökörcsin (Pulsatilla grandis Wender.) a kora tavaszi túrák gyöngyszeme. Virágzó töveit megpillantva biztosan jobb kedvre derülünk. Örülhetünk a tavasz eljöttének, vagy annak, hogy fogyatkozó állományai ellenére még sok helyen találkozhatunk délies kitettségű, napsütötte, dombvidéki termőhelyen ezzel a védett fajjal. Jó, ha tudjuk, hogy mérgező, mint a boglárkafélék családjának legtöbb tagja. Ne búslakodjunk, ha a virágzását lekéstük, repítőkészülékkel ellátott csoportos aszmagjai, gyapjas hajtásai még árulkodnak jelenlétéről mielőtt a nyár beköszönt.
A száraz területekről irány a víz hatása miatt később ébredő láp- és mocsárrétek világa. Itt találkozhatunk impozáns védett fajunk, a szibériai nőszirom (Iris sibirica L.) magas, karcsú töveivel. A gyakorlatlan szemek is könnyen elkülöníthetik csupasz leplei alapján a kertekből kivadult, külső lepelcimpáin szőrszerű képleteket viselő (azaz szakállas) kék nősziromtól. Áttelelő kóróin csőr nélküli toktermései ősszel is segítik a természetjárót, hova érdemes következő évben virágzáskor fényképezőgéppel visszatérni.
A pillangósvirágúak családjába tartozó takarmánynövények közül a legnagyobb területen vetik hazánkban, mégis keveseknél kerülne említésre a takarmánylucerna (Medicago sativa L.). Hajlamosak vagyunk hasznossága mellett elfeledni szépségét, hiszen a pillangós virág azon kevés típusok egyike, ahol a szirmok saját elnevezést kaptak: vitorla, két evező és két sziromból összeforrt csónak alkotja. Csigavonalban felcsavarodó hüvely termései is megérdemlik, hogy a monotonnak látszó mezőgazdasági területeket járva elidőzzünk mellettük.
Elsőre könnyű feladatnak tűnt, de kezdtem elveszni a kékeslilák, ibolyáskékek elbizonytalanító határterületein. Így menedéket kerestem a lila ökörfarkkóróban (Verbascum phoeniceum L.), ami már nevében is színt vall. A tátogatófélék családjához tartozását egy szimmetriasíkkal rendelkező virágai is sejtetik. Száraz gyepeken járva kezdőknek is sikerélményt jelenthet, mert könnyű felismerni. Egyszerű fürtben álló, lila pártával rendelkező virágokkal nincs másik ökörfarkkóró faj hazánkban.
A nyár végéről, az ősz beköszöntéről elsőre nem a virágok nyílása, hanem a falevelek hullása jut eszünkbe. Ezért hálásak lehetünk a csillagőszirózsa (Aster amellus L.) és rokonai záró felvonásáért. Az őszirózsa nemzetség sok fajból áll. Virágnyelvi jelentésük a Magvető Kiadó Pesti Művelt társalgó c. kézikönyve alapján: „Hűségem kötelékét a halál sem bontja fel.” A fészkesek családjába tartozó fajok. Ami avatatlan szemlélődőnek elsőre virágnak tűnhet, az virágot mintázó, több virágból álló fészekvirágzat. Ebben a típusában a külső nyelves virágok adják a díszítést (a képen egyesével lila színben) és belül csöves virágok (sárga) hoznak majd kaszat termést. Egy napraforgó fészektányérjához hasonlítva még könnyebb a felépítését elképzelni.
Jogos lenne a felháborodás, ha a tél méltatlanul kimaradna az évszakok közül. Íme tehát a mérsékelt övi vegetációs időszakon kívülre szóló javaslatom: egy „Körúti Hajnalon” csodálj meg a kirakatban egy lila dalra kelt nyakkendőt.
Szöveg: S-F.E.